Autómentő Budapest

Autószállító, autómentő Budapest és Pest megye. Hívjon ha bajba került autójával és azonnal indulunk segíteni. A munkánk során gyakran találkozunk sofőrökkel, akikkel sokat beszélgetünk az autószállítás közben.

Gyakran szóba kerülnek a vezetési tapasztalatok, tanácsok. Ezért írunk néhány bejegyzést vezetési tanácsok és autós tapasztalatok témakörben. Melyek azok a legfontosabb megfogadni való tanácsok amelyeket jó ha tudunk vezetés közben.

Pihenten vezessünk

Soha ne induljunk fáradtan az útnak, inkább késsünk két három-órát, mintsem valami baj történjen. Apnoé szindrómával küzdő sofőröknek javasolt sűrűbben pihenőt tartani. Ha már többször érezzük szükségét pár perc pihenésnek, ásítozunk, bambulunk, hosszúakat pislogunk. Álljunk meg 10-15 percre a legközelebbi pihenési lehetőségnél. Sétáljunk egyet, mosakodjunk meg, igyunk, mozgassuk meg a végtagjainkat. Eleget ülünk az autóban, ne a parkolóban lévő padot célozzuk meg! Nem jó megoldás az éberség fenntartására a különböző élénkítő italok, kávé, energia ital fogyasztása. Inkább aludjunk egyet a parkolóban. A legnagyobb forróságban is engedjük le néha az ablakot, még ha megy is a légkondicionáló. A friss oxigén nélkülözhetetlen.

Nem autóversenyen vagyunk, ne akarjunk rögtön mindenkit megelőzni a belső sávban.

Használjuk ki a külső sáv funkcióját és fokozatosan vegyük fel a tempót. A napellenzőre felragasztott mini-útiterv nagyon praktikus, melyre az sorban érintendő főbb városokat feljegyezhetjük. Így nem kell annyiszor a térkép után nyúlni. Indulás előtt kerüljük a nehéz ételek fogyasztását, rontja a koncentrációt. Magától értetődő, hogy tilos a bódító dolgok és az alkohol fogyasztása! Ha rendszeresen szedendő gyógyszereket használunk, olvassuk el a betegtájékoztató erre vonatkozó részét. Ha nem vagyunk biztosak a leírtakban, beszéljünk gyógyszerésszel vagy háziorvosunkkal.

Vérkeringés javítása érdekében állítsuk a megszokottnál magasabbra ülésünket. Ezzel a kis praktikával elodázható a gyors kifáradás.

Turbós motorok feltöltőinek várható élettartam jelentősen kitolható, ha a hosszabb útszakaszok után 3-5 percig terhelés nélkül járatjuk a motort. Így a rendkívül nagy fordulatszámon működött turbó szépen „lecsenghet”.

Az ismeretlen útszakaszon való nagy sebességű áthajtás kockázatos, nem tudhatjuk, hogy esős időben mit rejt egy pocsolya. A túl hangos zenehallgatás fárasztja a szervezetet, mérsékeljük a hangerőt. Ne centizzük ki a tankolást, az autópályán akár 80 km is lehet a két tankoló állomás között. Déli országokban a délutáni szieszta alatt kutak is bezárnak.

Országonként változhat a szabályzás a fényvisszaverő mellényre vonatkozóan. Az osztrákoknál csak láthatósági mellényben hagyhatjuk el az elakadt autó utasterét. Ezt minden egyes kiszállt utason számon kérik.

Nélkülözhetetlen az elakadásjelző, melyet ne közvetlenül az autó mögé helyezzünk el. Biztonságos távolságban állítsuk fel a járműtől, hogy az autósoknak lehetősége legyen a lassításra vagy megállásra.

Biztonság

A gumik nyomásbeállítását hideg abroncson végezzük el, ezzel megelőzhető a gyorsabb gumikopás és az üzemanyagon is spórolhatunk. Az optimális nyomásértékeket az autó kézi könyvében találjuk, egyes típusoknál a gyártó ezt az értéket feltüntetik. Általában a bal ajtó felső részén, a „B” oszlopon vagy tanknyílás fedelén.

Időnként ellenőrizzük a motorolajszintet, melyet sík terepen, megállás után 15-20 perccel végezhetünk el. Ha nem e szerint végezzük a mérést, fals értéket kapunk. A karterbe lassan folyik vissza az olaj.

A tapasztalatlan autósokat abba a hibába esnek legtöbbször, hogy megállást követően pár percen belül megmérik az olajszintet. Ilyenkor méregdrága olajat vetetnek meg velük a benzinkúton.

Az ablakmosó tartályát és töltsük rendszeresen fel, kis többletköltség ráfordítással hozzájuthatunk bogármaradványokat is oldó, speciális folyadékhoz.

Ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat, a hűtőfolyadék tartályt. Utóbbi ne eresszen sehol, ne hagyjuk túlhevülni a rendszert.

A pótkereket is állítsuk be a megfelelő nyomásra, defekt esetén ezzel ne kelljen foglalkozni külön.

Ugyanúgy ellenőrizendő a profilmélység. Nézzük át alaposan a gumikat, keressünk látható sérüléseket. Ha a futóműveken bármelyik abroncs szálszakadásos, kidudorodó, ne induljunk útnak vele.

Mire lehet szükségünk?

Legyen egy pokróc a kocsiban, jól jön kerékcserénél, jégesőnél pedig védhetjük vele a karosszériát. A napon álló kocsit letakarva az erős napsütést ellensúlyozva mérsékelhetjük az utastér túlmelegedését, műszerfal és a kormánykerék felforrósodását. Hasonló célokat szolgál a „védőernyő” is.

Rendkívül praktikus a zseblámpa és a kesztyű, nagyban megkönnyítheti a dolgunkat.

A határátkelőknél, fizetőkapuknál akár órákat is várakoztathatnak minket. Mindig legyen elegendő folyadék minden utas számára! Igyunk eleget, aki hajlamos keveset inni, arra figyeljünk külön oda és figyelmeztessük, hogy rendszeresen igyon. Ahogy fogy a folyadékkészletünk, úgy a következő lehetőségnél pótoljuk azt. Ha szervizperiódust túllépnénk nyaralás kilométer-igényével, még az utazás előtt iktassunk be a szervizelést. Ezzel készíthetjük fel legjobban járművünket és a garanciális vita esélye is kisebb. Némely gyártó eltekint a kisebb csúszásoktól, mások viszont vasszigorral tartatják be a periódusok.

A csomagokat célszerű zárható részben, és nem az utastérben tartani. Nagyobb fékezésnél az elszabaduló tárgyak, csomagok komoly sérülést is okozhatnak. Egyes biztosítótársaságoknál ez egyébként is szigorú kikötése. Mindig a hátsó üléstámlához, lehetőleg rögzítve tegyük a nehéz tárgyakat. Így fékezésnél nem tudnak fel gyorsulni. Balesetben bekövetkezett ütközéskor ezek a súlyos csomagok képesek áttörni az üléstámlát, ha nem megfelelő helyre vannak elhelyezve. Azokra az utakra is mindig vigyünk magunkkal térképet, ahol már egyébként rutinosak vagyunk. Egy váratlan forgalomelterelés, és máris oda a magabiztosságunk.

Célszerű beszerezni egy zsebszótárt.

Mindig legyen nálunk egy biztonságot adó készpénzmennyiség, aprópénz is. Szükség lesz rá parkolásnál, telefonálásnál, autópályadíj fizetéskor vagy mosdó használatnál. Sosem felesleges egy feltöltött üzemanyagkanna az autóban. Ha erre nincs külön tiltó rendelkezés az úti célunknak választott országban, legyen nálunk. Erősen javallott a nagyobb ismert olajcégek töltő állomásait választani. Nagyban garantálja az üzemanyag minőségét. Semmi esetre se kockáztassuk meg rosszabb minőségű üzemanyag betöltését új generációs diesel motorokba, ezeknek rendkívül érzékeny a nagynyomású befecskendező rendszere. Jellemzően a tőlünk keletre lévő országokban okozhat problémát.

Zárjunk ki a lehető legnagyobb mértékben az összes fejfájást okozó dolgok, ami beárnyékolhatná rég várt pihenésünket, élvezzük az utazást! Autómentő segítségére van szüksége? Keressen elérhetőségeinken a nap 24. órájában.

További információk

  • Budapest trélerBudapest tréler Autószállítás, Budapest tréler autószállító olcsó, kedvező áron. Válasszon bennünket ha autószállítót keres. Budapest és Pest megyei viszonylatban dolgozunk első sorban de országosan is […]
  • Használt autó szállítás OlaszországbólHasznált autó szállítás Olaszországból Gyakran szállítjuk haza tréler vagy autómentő segítségével Olaszországból a frissen megvásárolt autót. Itthon azután a szervizben átnézik, felkészítik, és így bátran használható hosszú […]
  • Autó szállítási költségeAutó szállítási költsége Mennyibe kerül egy autót elszállítani? Mennyibe kerül az autómentő? Mennyibe kerül az autószállítás? Százszor hallott kérdések, megpróbálom pontosan megfogalmazni a válaszokat. A legjobb […]
  • Tíz praktikus tanács külföldi autóvásárláshozTíz praktikus tanács külföldi autóvásárláshoz Hazaszállítjuk autóját külföldről is olcsón, gyorsan, biztonságosan! Ne kockáztasson. Sokszor évekig állnak autók a kereskedésekben. Ezért nagy kockázat előzetes szerviz nélkül egy […]